A 2014-es Iskolatábor tanítói

A Nyári Magyar Iskolatáborban tanító tanárok önkéntesen és bérmentesen végzik a tanítást. Köszönjük áldozatos munkájukat!

Farmati Anna
Farmati Anna

Kolozsvárról érkezett, ahol a Babes-Bolyai Tudományegyetemen régi magyar irodalmat tanít. Oktatott magyart a középiskolában is, és lapszerkesztőként is dolgozik a Keresztény Szó és a Vasárnap című lapoknál. A magyar és a keresztény kultúra szolgálata életében központi szerepet játszik.

Gergely Imelda
Gergely Imelda

Vajdaságból jött. A temerini cserkész csapat tagja. Szegeden végezte tanulmányait mint régész, és amelett média technológusi szakot is befejezte, így most a clevelandi Bocskai Rádióban végzi gyakorlatát.

Hegedűs Pista
Hegedűs István

Torontoból érkezett, biológia tanárként tanított az ottani középiskolában. Az iskola táborban földrajzot és történelmet oktat a gyerekeknek. Két unokája is cserkészkedik Connecticut-ban.

Komjathy Kati
Komjáti Katalin

jelenleg Pennsylvania-ban él, élettant és anatómiát oktat az egyetemen. Korábban 16 évig tanított élettant Budapesten, a SOTÉ-n. Két kisfiú édesanyja. Ez az első éve a magyar iskolatáborban.

Kormos Kata
Kormosné Kata

hatodik alkalommal vesz részt a nyári iskolatáborban. Magyarországról, Egerből érkezett. 12 évig tanított általános iskolában magyart és történelmet. Nyugdíjasként is sok önkéntes munkát végez.

Mészáros Andy
Mészáros Andrea

cserkész csapattiszt, a clevelandi körzet parancsnoka . Ügyvéd és történelem- földrajz szakos tanár volt. Nyolcadik éve tanít az iskolatáborban. A Clevelandi Magyar Múzeum vezető testületének tevékeny tagja.

Takács Jutka
Takács Judit

Cleveland mellett él, ahol három gyermekét neveli és viszi cserkészetre. Negyedik éve oktatja a diákokat a magyar iskolatáborban. Magyarországon általános iskolában első osztályosokat tanított. Fillmore-ban is ő vezeti be a gyerekeket az abc rejtelmeibe.

Thurner Klári
Thurner Klára

Clevelandből érkezett cserkész csapattiszt. Spanyolt és németet tanított az egyetemen. Negyedik éve neveli a felsőbb osztályosokat a magyar iskolatáborban. Ezek mellett nyelvfejlesztéssel is szeret foglalkozni.

Kép
Szikora Zsuzsanna

Floridából érkezett, ahol az Orlandó és környéki magyar gyerekek oktatásával (hétvégi iskola) foglalkozott 3 éven keresztül. Az elmúlt években a daytonai Tulipán gyermektánccsoport egyik vezetője, valamint az orlandói magyar klub elnökhelyetteseként tevékenykedik. Negyedik éve foglalkozik a tábori záróműsor elkészítésével, betanításával, színpadraállításával.

No comments yet.

Leave a Reply

Molnár Zsolt tervezte és karbantartja.