Nyári magyar iskolatábor 5. nap – 2018. július 12.

A mai nap az elmúlt két napban tapasztaltnál hűvösebb reggelt tartogatott a számunkra, ez azonban nem tántorított el minket a lendületes napkezdéstől. A reggelire elfogyasztott, sokaknak furcsának tűnő, számomra azonban az otthon megszokottakat idéző hotdog után a diákok be is ültek az iskolapadba, az étkező és az iroda környéke elcsendesedett. A délelőtti jelenetből ezúttal kimaradtam, csendes magányomban kezdhettem meg a holnapi kézműves program, az iniciálétervezés előkészítését. Nevem kezdőbetűjébe eddigi amerikai emlékeimet rajzoltam bele, az eredménnyel viszonylag elégedett vagyok, remélem a gyerekek megihletésére is alkalmas lesz az elkészült munka. Miután a délelőtti tanítás véget ért, meg is érkezett az eddig csupán a filmekből ismert sárga iskolabusz, amelyre forrest gumpi izgalommal pattantam fel. A busz Letchworth-be szállított minket, ahol az egész délutánt pancsolással és fagyizással töltöttük el. A nap ekkorra már szinte égetett, a víz kellemes felüdülést jelentett mindenki számára. A strandolásra szánt idő, ahogy szinte mindig, most is túl korán telt el. Vissza engem már kocsival szállítottak, az úton végig az István, a király mostanra talán már örökzöldnek számító slágereit ontotta magából az magnó. Van valami megfoghatatlanul romantikus abban, hogy az amerikai utakat róva utastársaival egy magyar rockoperát hallgat és énekel fennhangon az ember. A vacsorát követően Podebrad Katalin sajnálatos módon elhalálozott, ez azonban nem tartotta vissza Mátyás király népét az estére tervezett táncház élvezetétől. Ma nekem is volt alkalmam, illetve ami még szokatlanabb, kedvem néptáncolni, a végére már szinte belejöttem a gyerekek számára csípőből jövő táncfigurákba. A résztvevők ma is fáradtan, a nap izgalmaitól eltelve hajthatták álomra a fejüket, hogy álmaikban picit azért hiányolt otthonaikba látogathassanak. A park elcsendesedett, pusztán a természet sejtelmes hangjainak kíséretében nyomom le az utolsó billentyűt.
Pintér Miriam
Felvidéki, Ipolyság – 27. sz. Szent Imre cserkészcsapat
KMCsSz ösztöndíjas

 

No comments yet.

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Molnár Zsolt tervezte és karbantartja.